Malária, templom és egyéb jóságok

Szeretnék néha pozitív dolgokat is írni, de valahogy nehéz optimistának lenni ebben a környezetben. Pedig annyira rosszul nem érezzük magunkat, de valószínűleg az időjárás nagy hatással van ránk. Nem is értem az északi országok lakóit, hogy bírják ki a telet. Sajnos túl bizakodó volt a feltételezés, hogy idővel kisüt a nap. Kiderült, hogy napsütést itt nem fogunk találni novemberig. Augusztusban, ha összeadjuk az órákat, akkor átlagosan 24 napot esik (napi 18 óra), szeptemberben 22 és októberben is 20. Nagy változás nem várható. A harcnak a penésszel sajnos nem lesz vége egyhamar.

Srácok

Augusztus legvégén megérkezett két német srác a szomszéd lakásba. Pont a legjobbkor, hogy kicsit feldobják a hétköznapokat. Egyből bele is csöppentek a közepébe. Megtudták tőlünk, hogy igazából mik is lettek volna a korrekt árak a fuvarra és a lakásra. Itt kezdődött a harc Masangoval. Persze nyíltan nem lehet kimondani, hogy igen, tudjuk, hogy loptál tőlünk, szóval más megoldásokat kell találni. Nekik a legfontosabb az volt, hogy a kétszobás lakásukért ne fizessenek 100 000 forintot. Masango persze nem örült, hogy megcsappan majd a családi kassza. A válaszlépése az volt, hogy mint egy diktátor elkezdte megnehezíteni az életünk.

• minden nap 9től 5ig legyünk az irodában
• jelenléti ív (ő persze alig van ott)
• takarítsuk az irodát
• írjunk projekteket a szervezetnek
• írjunk blogot a szervezetnek
• írjuk hírlevelet a szervezetnek
• találjuk ki saját projekteket a szervezetnek
• járjunk el helyette helyi fórumokra

Végül a srácok (Kalle és Bene) kaptak tőle egy jobb ajánlatot, de a helyzet még mindig inkább egy háborúra emlékeztetett. Tegnap délután pedig betelt a pohár, amikor újra elővette a bunkó hangnemet. Kitálaltunk neki, hogy nem elfogadható, ahogy viselkedik, nem a munkvállalói vagyunk, hanem önkéntesek, akik azért jöttek ide, hogy legfőképp a gyerekekkel foglalkozzanak, és ha idejük engedi, akkor segítenek másban is. Ezen kívül nem toleráljuk a viselkedését velünk szemben, főleg azt nem, amikor kinevette a hírt, hogy Katha maláriás.

Kicsit megszeppent. Remélhetőleg újra a régi kerékvágásba kerül minden.

Születésnap

Reggel kopogtatnak az ajtómon. Alig bírom még kinyitni a szemem, de már Katha és Róbert énekelve köszönt, bekötik a szemem, és vezetnek át a másik lakásba. Az asztalon kis torta, finomságok, nutella másolat és természetesen banán.

Este pedig folytattuk a programot egy közös vacsorával az éttermünkbe nyolcasban. Fogytak rendesen a sörök.

Limbe

Úgy hallottuk, hogy az egyik legszebb afrikai strand található Limbében, ami csupán 30 kilométerre van tőlünk. Meg is terveztük a szombati programunkat (mi hárman, két német srác és két európai lány), hiszen az előrejelzések szerint 30 fok és napsütés várható.

Irány a buszállomás, ahonnan 300 forintért 40 perc alatt oda is lehet jutni. Mindenki strandfelszerelésben a buszon, vártuk, hogy mikor érünk ki a felhők alól, és látjuk meg a tomboló nyarat az óceánparton. Sajnos hiába vártunk. Egész nap esett. Így végül a helyi botanikus kertet jártuk körbe, ahol még egy méteres aligátor is átszáguldott a lábaink között. 

Délután heten egy ötszemélyes taxival hazatértünk.

(Kattints a többi képért!)

Malária

Miután Katha már egy hete nem érezte jól magát (láza nem igazán volt, ha pedig igen, akkor se több, mint 38) elmentünk a helyi korházba. Szerencsére a helyi állapotokhoz képest a kórház teljesen elfogadható. Az árak viszont helyi viszonylatban magasak. Kontrollért 1500 forintot, majd a vérvizsgálatért 3000 forintot kellett fizetni.

Labor eredmény 30 perc alatt megvan. Közben ilyen könyveket lehet olvasni.

Pozitív. Szerencsére nagyon jó gyógyszereik vannak, sokkal olcsóbban, mint nálunk. Maláriának már nyoma sincs. De elég valószínűtlen, hogy ne kapná el újra valamelyikünk.

Emberek

Az mindenképp elmondható, hogy Afrika nem Európa. Sajnos az itt töltött idő alatt azt tapasztaltam, hogy sok sztereotípia igaz. Milyenek is itt az emberek?(Csak azt írom, amit én tapasztalok. Természetesen lehet, hogy nem ez az igazság.)

• Előítéletesek – ahogy ránk néznek, egyből csak a pénzt látják, és azt hogyan tudnának hasznot húzni belőlünk. Fel se fogják, amikor azt mondjuk, hogy nekünk sincs. Azt meg egyszerűen nem hiszik el, hogy Európában is vannak szegények. Ahol tudják ezt a mi „gazdagságunk” próbálják is kihasználni.
• Nem gondolkoznak, nem terveznek, csak reagálnak – elkezdenek egy vállalkozást, ami kézzel készített papírszatyrokat fog készíteni…az esőerdőben???; építkeznek, de odáig nem terveznek, hogy mennyi pénz is kéne hozzá. Aztán az esős évszakban az egész ház már belülről penészes. Sajnos csak odáig látnak, hogy aznap megigyák a Guinness sörüket.
• Matekkal hadilábon állnak – szinte senki nem tud számolni. Komoly problémát okoz két szám összeadása is, így érhető is az építkezéses probléma. A boltokban nagy címleteket alig lehet használni, mert nem képesek belőle visszaadni, és inkább meg se próbálják. Az már egy másik probléma, hogy nem tudjuk a pénzünk használni, mert a bank automatából csak 10000et tudunk kivenni, de ezt egyszerűen az utcán képtelenek használni. Még étteremben se sikerült vele fizetnünk.
• Nincs helyi érték, kultúra – Semmit nem termelnek meg helyben. Ami még talán helyi értéknek mondható, az afrikai mintás ruhák, de azokat is Nigériából exportálják. Ha bemegyünk a boltba, akkor, ha nagyon keresünk se találunk semmilyen helyi élelmiszert. Ezek is Nigériából vannak. Az összes használati tárgyuk pedig Európából és Kínából. Csoda, hogy életképes az ország.
• Fanatikusan vallásosak – keresztények, de ez a kereszténység inkább csak abból áll, hogy a törzsi vallási neveket kicserélték Istenre, Jézusra és a Szentlélekre.
• Lusták, kövérek, hangosak – nem dolgoznak, ha éhesek, azt meg tudják oldani valahogy. Rengeteg olajat és szénhidrátot esznek, így a legtöbb ember kövér. Nem ismernek a maximum hangerőn kívül semmit. Beszédben és zenehallgatásban se.

Sajnos nem látom, hogy javulnának ezek a dolgok. Talán a következő generáció, de igazán bennünk se látni változást. Nehéz nem úgy érezni, hogy Európa és a nyugati civilizáció nem felsőbbrendű hozzájuk képest.

Templom

Már az első napokban is terveztem, hogy ellátogatok egy helyi templomba, de csak most került rá sor. Felvettem az egyetlen ingemet, farmert és túrabakancsot, majd indulás.

Kiválasztottunk egy szimpatikus helyet, ahonnan hangos éneklés szűrődött ki. Ahogy beléptünk egyből kedvesen köszöntöttek, kiválasztottak nekünk az első sorban pár helyet, és élvezhettük a szertartást.

5 órával később ezekkel a szavakkal jöttem ki: „Thank You Jesus for ending this nightmare!”

Az elején még minden szép, hangulatos volt. Egy fronténekes lányt hallgattunk, aki mikrofonnal énekelt, a többi ember pedig teljes átéléssel csatlakozott. Kellemes két óra zenélés után egyszer csak elkezdődött az őrület. Előlépett a szónok, vagy paphölgy, nem igazán tudom meghatározni. Valószínűleg prófétának tartja magát, és a hívők is őt. Ordítva halandzsázott a mikrofonban, majd időnként átváltott angolra, hogy elmondja, ez az egyház az egy és igaz, a többi csak kigúnyolja Istent, és akár tűzzel is kell harcolni ellenünk, és terjeszteni az igazságot. Isten szól hozzá rendszeresen, és érzi a szentlélek érintését. Eközben egyszer csak hangos ordítással és rángatózással a földre veti magát egy lány a hátsó sorban, és veszettül visít. Teljesen természetes. De persze nem ő az egyetlen. A többieket is megérinti a Szentlélek. Legtöbbször a „próféta” érintése által. A végére legalább 10-15 ember esett át a „transzon”. A legtöbben a földön ordítanak és rángatóznak miközben halandzsáznak, vagy azt bizonygatják, hogy hűségesek Istenhez. Közben meg, amikor épp senki nem éli át az érintést boldogan énekelik a vallásos énekeket, vagy éppen hallgatják az őrült szónoklatok egyikét. Öt óra után teljesen megsemmisülve és hitetlenebbül, mint valaha elhagytuk az épületet.

Nem tudom mi vezérelt a második alkalommal, de valószínűleg valami mazochista vonzalom, mert elvittük a két német srácot is. Majdnem minden hasonló módon történt, mint elsőre. Katha sajnos nem bírta, fél távnál feladta, és kiment. Mi megint élveztük az előadást öt órán át. A végén kedvesen megvendégeltek pár falat kenyérrel, és kifejezték hálájukat, hogy újra itt voltunk. Udvariasan ettünk pár falatot, majd indultunk tovább. Ekkor láttuk, hogy a misének már vége, de még mindenki ott tömörül középen és transzban van. A „próféta” ráhelyezte a kezét a fejekre, és általa megérezhették megint Isten érintését.

Következő héten új templom a terítéken.