Mount Cameroon – 4100 m – „a létezés határmezsgyéjén”

A jó történetek sose azzal kezdődnek, hogy az ember leül este a tv elé, megnézi a híradót, vagy nekilát egy adag salátának, talán még tojásos nokedlit is fogyaszt mellé (Mennyire hiányzik!). Sokszor az emlékezetes pillanatokhoz jó adag alkohol párosul, de megesik (és olykor ez a legjobb), hogy hosszas tervezés, szenvedés, izzadtság és 4100 méter kell hozzá. Mi az utóbbit választottuk.

Jó tanács: Ha Kamerunban mész, akkor elsőre ne igazán higgy el semmit. Az igen pedig sokszor nemet jelent.

Már az ittlétünk legelején tudtuk, hogy fel kell jutnunk a hegyre, de mostanáig csak az erkélyről néztük, és vártuk, hogy az idő a mi oldalunkra álljon. Csalóka látvány innen felnézni, mintha csak egy köpésnyire lenne, de a hegy gonosz.

1000 méter

Pár hete megismertünk egy túravezetőt, Robinsont, aki kameruni mértékhez képest korrekt partnernek tűnt. A legtöbb dolgot átbeszéltük, és már csak a regisztrációs díjat kellett befizetni a nemzeti parknak, hogy felmehessünk. Itt kezdődtek a bonyodalmak. Lementünk a park irodájába, de ott nem engedték valamiért, hogy befizessük a díjat, mert azt csak tourist officon keresztül lehet. Irány egy iroda pár méterre (ECO tourism), ahol hosszas beszélgetés után kiderült, hogy a mi kedves Robinsonunk nem hivatalos túravezető, és nem vihet fel minket a hegyre, ráadásul ők az egyetlen szervezet, akiknek van engedélyük turistákat felvinni. Nálam itt picit elszakadt a cérna, és nem éppen a legszebb hangnemben küldtem el az egész országot szebb éghajlatra. Persze ez a hely sokkal többet kért a túráért, így át kellett gondolnunk a dolgot. 

Csütörtökön úgy döntöttük, hogy megéri még így is az árát, és elindultunk, hogy befizessük a díjat. De még egy utolsó előtti sugallatként bementünk a nemzeti parkhoz, hogy rákérdezzünk pár dologra. Itt jött a csavar. Természetesen hazudtak a másik helyen, és rengeteg szervezetnek van engedélye. Miért is számítottam őszinteségre? Azt mindenképp érdemes elismerni, hogy sok mindent nem tudnak a helyiek, de hazudni azt elképesztő magas szinten képesek.

Kiválasztottunk egy szimpatikus helyet, ahol úgy tűnt, hogy komolyan veszik a dolgot, és korrekt áron dolgoznak. Két hónap után még mindig ennyire naivak lennénk? Semmiből se tanulunk. Kifizettük a regisztrációs díjat, megbeszéltük a részleteket és vártuk a szombati hajnali indulást.

Pontban ötkor ébredek. Táskám már előző este összeállítva. Szerencsére igen jó túrahátizsákkal rendelkezem a Decathlonnak hála, így minden fontos dolognak megvolt a helye, különösképp az öt szelet Mars csokinak a legjobban elérhető ponton. Fél hatkor már az utcán várakoztunk, hogy végre nekivágjunk a túrának. Hétig kellett várnunk, mire megérkezett a guide és a hordár. Vajon ki lehet? Robinson. Ezen a ponton már nem is tudtam mit gondoljak. Végül csak elindultunk, mert mi mást tehettünk volna. 3100 méter szintemelkedés várt ránk. 

7:00 1010 méter

Bemutattuk a papírjainkat, és megindultunk felfelé néhány ültetvény és egy helyi börtön mellett, hogy elérjük a jungelt. Elől a vezető, középen mi, hátul pedig a porter rövidnadrágban és tangapapucsban. Abban a pillanatban, ahogy betettük a lábunk rákezdett az eső. Pár méter után teljesen átázva és leizzadva haladtunk a csúszós talajon nyílegyenesen felfelé.

8:50 1700 méter

Nemzeti Park határa. Az igazi túra innen indul.

9:12 1800 méter

Elértük az első állomást – Hut 1. Kimerülve, átázva, de még mindig bizakodva. Sajnos az eső még jobban rákezdett, így várnunk kellett, amíg kicsit kiderült az idő. Tűzet raktunk, és teát iszogattunk, de a füst miatt ez is inkább szenvedés volt. Majdnem két órát vesztegeltünk itt.

11:30 1900 méter

Tovább a jungelben, de már lehet érezni, hogy lassan kijutunk. Sajnos állatokkal nem találkoztunk néhány hangyát kivéve. A hatalmas fa, amelyiken régen majmok ugrándoztak sajnos üresen állt.

12:45 2200 méter

Elhagytuk az utolsó fákat, és kiértünk a szavanna részre. Innen jön az igazán neheze a túrának. Végig 35-40 fokos emelkedőn kell megtenni a maradék 2100 métert. De mielőtt ennek nekivágtunk tartottunk egy rövid pihenőt a New Hutnál. Csoki, keksz, víz.

13:30 2500 méter

Neki a hegynek. Minden lépés szenvedés. Egyáltalán nem vagyunk hozzászokva ilyen terheléshez. Én április óta nem futottam, május óta pedig semmi edzés. időnként meg kellett állni, pihenni, mert egyhuzamban nem tudtunk haladni.  Ezek a pillanatok voltak, amikor megfordultunk, és elcsodálkoztunk, hogy milyen kilátás is van mögöttünk.

15:00 2800 méter

A hegy gonosz. Minden emelkedő úgy tűnik, hogy az utolsó, és már úgy érzed, hogy igen, végre ott vagy, lepihenhetsz. De nem. Mindig van egy következő, amit meg kell mászni, és túl kell élni. A végén, amikor tényleg eléred, már nem is igazán érdekel, csak sóhajtasz egyet és lerogysz a leégett Hut 2 mellé a betonra, hogy a csuromvizes lábad szárítsd picit.

Pihenünk, amíg elkészítik nekünk a spagettit paradicsomszósszal, amit még a városban vettünk. A szervezés annyira tökéletesre sikerült, hogy a vezetőnk és a hordár nem hozott magával két napra semmi ételt vagy italt, így nekünk kellett ellátnunk őket. Szerencsére elég volt a vacsora. A tűz sajnos nem ropogott, mert ilyen magasságban és vizes fával nem könnyű összehozni. Egyre hidegebb volt, de próbáltam kivárni, hogy lemenjen a nap, és meglássam a csillagokat. Sajnos nem volt különleges látvány, így mindenki nyugovóra tért. Legalábbis próbált. Nekem sikerült összesen egy órát. Betonon, 2800 méteren a hidegben aludni azon aggódva, hogy a patkányok mikor rágják át magukat a sátron nem a legjobb.

6:00 2900 méter

Hajnalban indultunk tovább, hogy még délelőtt elérjük a csúcsot. A vezetőnk az állomáson maradt, és csak a hordár jött velünk fel. Szerencsére már normális cipőben, de angolul nem tudott, és semmilyen tudása nem volt a hegyről. Nem a legelőnyösebb párosítás, ha bármi történne velünk.

Már az első lépés után éreztem, hogy ez nem lesz egy könnyű séta, főleg az éjszaka után. Továbbra is 40 fokos emelkedőn felfelé, de a kilátás még mindig elképesztő. Több száz kilométerre el lehet látni – Douala, Limbe és még vulkánsziget is az óceánon.

8:30 3600 méter

A körülményekhez képest igen jó tempóban haladtunk, így a Hut 3at korán elértük. Itt már igen hideg van, és a szél is rákezdett. A hegy itt a legcsalókább, tényleg azt érezni, hogy már majdnem a csúcson vagyunk, vagy legalábbis a következő állomásnál, de nem, mindig van egy következő és egy következő emelkedő.

9:45 4100 méter

Szerencsére az utolsó 300 méter már viszonylag könnyebb, de a hideg és az erős szél miatt ez is kihívás. Megpillantva a tényleges utolsó emelkedőt, mielőtt elértük a csúcsot óriási erőlöketet adott. A végén már futva értünk fel. Az érzés felbecsülhetetlen. A szél süvít, a kezünk alig tudjuk mozgatni a hideg miatt, de mindenki boldog. A körülmények ellenére nem akarunk visszafordulni, de sajnos sokáig nem lehet bírni. Gyűjtöttem pár emléket, majd indulás lefelé. A legnehezebb része a hegymászásnak.

13:20 2700 méter

Nem is igazán a testnek fárasztó a haladás, hanem inkább agyilag megterhelő. Minden egyes lépésre koncentrálni kell, vagy már gurulsz is. Még így is rengetegszer estünk és csúsztunk métereket.

16:30 1700 méter

Túl a holtponton, már csak monoton megyünk lefelé, és várjuk, hogy leérjünk, együnk és aludjunk egy rendeset.

18:00 1000 méter

35 óra után fáradtan, koszosan, egy olyan élménnyel gazdagabban, amit sose szeretnék megismételni, de sose fogom elfelejteni megérkeztünk a kiindulási ponthoz. Két kilométer séta haza – vacsora és alvás.

Másnap az irodában (NGEN tours)

Természetesen nem hagytuk annyiban a problémákat, és egy hosszú listával állítottunk be, majd előadtuk a gondjaink.

• 2 óra késlekedés az indulásnál
• nem hivatalos túravezető
• hordárnak nem volt táskája és tangapapucsban jött
• nekünk kellett etetnünk és itatnunk őket, így a végére kifogytunk a vízből
• nem volt nálunk elsősegély csomag, se telefon
• semmilyen tudásuk nem volt a hegyről – azt se tudták az egyes állomások milyen magasan vannak
• a hordár nem beszélt angolul
• a hordár végig panaszkodott, hogy lassúak vagyunk, és már szeretne otthon leni
• a hordár ment velünk fel a csúcsra, miközben ez illegális
• nem biztosították a kért sátrat és hálózsákot (csak a szerencsénken múlt, hogy a túravezetőnek volt felesleges)

A végén a regisztrációs díjon felül nem fizettünk semmit.