Egyedül Afrikában

(Néhány kép felkavaró lehet!)

Reggel a többiek elmentek újra strandolni. Nekem más terveim voltak. Kicsit pihentem a fotelban és vártam, hogy az eső továbbálljon. Alapvetően ez egy veszett ügy, de a szerencse mellettem állt. Pont leértem egy helyi kávézóba, amikor elkezdett csöpögni. Rendeltem egy tejeskávét, mellé pedig egy jó darab baguettet.  Szürcsölgetem a kávét, majszolom a kenyeret, és fel se tűnik, hogy 3000 kilométerre vagyok otthonról egy 4000 méteres hegy lábánál csupa idegen fekete emberrel körülvéve, akiknek a beszélgetéséből csak nehezen értek meg akár pár szót is. Kiabálnak, beszélgetnek, töltögetik a helyi tippmixet, a pultban serceg a helyi spagettis omlett, az utcán pedig tehéncsorda araszol a türelmetlen taxisok előtt, időnként meglepetéscsomagot hagyva a gyanútlan gyalogosoknak.  Egy teljesen átlagos delelőt. A kávé jó és a kenyér is csúszik. Tizenkettőkor már ideje volt. Összesen 150 forintot fizetek.

Tovább indulok. A városra lassan köd ereszkedik. Hova máshova, mint a piacra? Általában ott pezseg az élet, de ma nincs vásárnap. A legtöbb bódé üresen áll, csak a torzsarusok vannak kint. Meg persze a hentes. Először sikerült megnéznem, mert általában Katha messziről el akarja kerülni. Bizonyos értelemben érthető. Kedvesen bemutattak az árukat, és az elkészítési módjukat. Pl. Marha lábszárból és patából csípős levest csinálnak, a bőrből pedig valami helyi különlegességet. Végül eligazítottak a vágóhíd felé. Mar indulnék is, amikor megnyitják az égi csapokat.  Pihenő. Egy kicsi édesség az útra. Hasonló a csörgefánkhoz. 

Lefele a dombról a vágóhídhoz. Az épületet megtaláltam, de a történésről lecsúsztam. Talán egyszer sikerül hétkor felkelnem, hogy tanúja legyek a helyi állatvédelmi szabályok betartásának. Már ha létezik ilyesmi.

(Gyerekek friss marhabőrt darabolnak és válogatnak.)

(Augusztus elején, majd szeptember végén. Halad az építkezés)

Vissza a dombra es irány piac, újra. Eszembe jutott, hogy hétfőn anyagot vásárolok, gondoltam benézek a méteráru boltba egy utolsó keresgélésre. Szerencsére megvannak a kiválasztott darabok. Gyors nézelődés helyett 45 percet voltam bent, mert nem bírtam félbehagyni a focimeccset a tvben. Persze ehhez az is hozzájárult, hogy közben kellemesen elbeszélgettünk az eladóval. (Mennyire jó kis demokrácia az ahol 30 éve ugyanaz a miniszterelnök.) Kifele menet latom, hogy szikrázó napsütés vár. Újra nekivágok a dombnak egy másik úton. Cél Molyko, downtown. A helyi minaretből is muzsika kíséri az utam. (Nem csak keresztények vannak?)

Utamba esett egy templom is, gondoltam benézek. Jó ötlet volt. Érdekes érzés, hogy egy az otthon érzetét egy templom meglátogatása adja leginkább vissza. Valahogy ez volt a legközelebb az európai kultúrához. Ezek után érthető, hogy katolikus volt. Picit lepihentem a padokon, és élveztem az "otthon" örömét. Egy tizenéves lány riasztott fel az elmélkedésből. Érdeklődve odajött, hogy mi járatban vagyok, és hogy tetszik a templom. Pár percig beszélgettünk az itteni egyházakról, - hogy mennyire különbözőek - aztán mindketten mentünk a magunk útjára.

Hosszú az út lefele. Hosszabb, mint gondoltam a taxizások során. Jó két órába telt míg leértem. Úgy egy óra sétálás után megáll mellettem egy taxi, és két fehér száll ki belőle. (Ejj, hogy mindenhol ott vannak!) Persze németek. Ráadásul ugyanattól a szervezettől, mint mi. Vasárnap esténként póker partikat szerveznek. Talán megéri csatlakozni egyszer.

Éhesen és szomjasan, de megérkeztem egy étterembe. A kiszolgálás es a textúrák megfelelőek, az ár kicsit magas. Mar csak a kóstolás van hatra. Van itt egy mondás:

"Nincs rossz ízű étel, csak kevés Maggi.

Ha pedig tényleg rossz, akkor tegyél rá még több Maggit. "

Amúgy finom volt. Érdekes, hogy mennyire helyinek érzem magam. Mar én is fogpiszkálóval járok a számban ebed után.

Ki a kéz, taxiba be, és jó par óra után újra itthon. Persze egy kis kekszet még vettem.