Indulás előtt...

Afrikaaaaaa. Januárban hallottam egy kedves munkatársamtól, hogy Azerbajdzsánban volt három hónapot a GLEN programmal a HVSF, magyarországi szervezeten keresztül. Miután mesélt róla úgy éreztem, hogy ezt nekem találták ki. Tehetek valami jót, közben világot látok, és egy hatalmas kalandban veszek részt. Nem túl izgalmas ülni egy irodában nyolc órát, és olyan dolgokat csinálni, amivel semmit nem teremtesz.  
Szóval jelentkeztem, és áprilisban kiderült, hogy engem választottak. Mehetek Kamerunba, ha minden jól megy.

Persze semmi sem ment jól, miért is ment volna? A munkáltatóm nem akart engedni, de úgy döntöttem, hogy ezt a lehetőséget nem szalasztom el, és mindent megteszek, hogy elmenjek.

Részt vettem az első felkészítő táborban, Berlinben, ahol megismerkedtem Kathaval Németországból és Roberttel Észtországból, a partnereimmel, akikkel megyek Bueaba. Nagyon jól éreztem magam, és mikor eljöttem, már akkor vártam, hogy mehessek a második szemináriumra Csehországba, utána pedig Kamerunba.

Közben a munkahelyemen tovább ment a kavarás, és a vége azt lett, hogy állásom nincs, de mehetek, mert a német szervezet kifizette az ösztöndíjam, amit alapjáraton a Földművelésügyi Minisztériumnak kellett volna… Magyarország.

Az ottani szervezetnek is írtunk (Masango, a szervezet vezetője), hogy mi lennék hárman, akik majd mennek megváltani az országuk. Néhány levél után jött egy levél tőlük: Nehogy otthon hagyjuk az IPADünk, IPHONunk, IPODunk, MACünk, az összes Apple termékünkkel együtt, és milyen jó lenne, ha szerveznénk nekik egy pénzgyűjtést, meg persze egy autó is jól jönne a szervezetüknek. Érdekes. Mennyire hasonlóan előítéletesek. Mert ugye ott csak szegény, éhező gyerekek vannak, és amúgy is, Afrika az egy ország.

Szerencsére jó dolgok is történtek. A Microsoft és a Decathlon úgy gondolta, hogy egy ilyen kezdeményezéssel érdemes foglalkozni, és támogatták az utamat egy telefonnal, hátizsákkal és egy ágy fölé szerelhető szúnyoghálóval.

Kedden irány a reptér.