Egyre jobban érzem, hogy rohannak el mellettünk a napok. Ránézek a naptárra, és már megint eltelt egy hét. Ráadásul a következő hetekben fogunk igazán turistát játszani, szóval már csak pár nap, és újra Magyarországon. Sok minden nem történik a hétköznapokban, de persze vannak apró történések. Meglátogattak minket más önkéntesek a szervezettől, akik északabbra dolgoztak, és most utaznak haza. Néhány napot velünk töltöttek. Elmentünk együtt fodrászhoz. Közösen strandoltunk és vacsoráztunk az óceánparton. Vasárnap meghallgattunk egy Gospel koncertet (ami inkább hasonlított egy templomi szertartásra, szóval szombaton több, mint 10 óra templomon voltam túl). Tegnap egy közös reggeli után pedig taxiba szálltak, hogy Doualában elérjék a gépüket.

Henri először életében az óceánban.

Pet Lyonga - helyi művész (elhívtuk, hogy mutasson pár fogást a gyerekeknek)

Erre a hétvégére tervezzük a hegymászást. Egyelőre optimista vagyok, de valószínű, hogy gondot fog okozni 4000 méter. Főleg, hogy sose voltam egy kirándulós, hegymászós típus. Már van saját túravezetőnk (Robinson) és hordárunk is. Pénteken vagy szombaton, az időjárástól függően fogunk nekivágni a dombnak. (vagy mégse-kiderült, hogy illagális a túravezetőnk tevékenysége)

Következő héten utazunk Bamendába, ahol talán találunk valami érdekeset, mert itt, Bueaban nem igazán vannak helyi kulturális dolgok. Találtunk egy múzeumot, ahol volt pár maszk és hasonló dolgok, de azok is Kamerun más régióiból származtak.

Sajnos távolabb több okból se tudunk utazni. A legnagyobb gond a távolság. Pár száz kilométer már legalább 10 óra utazás a helyi utak minősége miatt. Az se éppen segíti az utazást, hogy a többi részén az országnak nem beszélnek angolul (vagy valami hasonló), csak franciául. Végül, de nem utolsó sorban Boko Haram nélkül szeretnénk túlélni a három hónapot (északon sajnos elég sok támadást hajtanak végre).

Lassan a gyerekeknek tartott foglalkozások végére is eljutunk. Már csak 2-3 alkalom van hátra. Utolsó előtti órán egy kis tűzhelyet építünk nekik, ahol nagyobb hatásfokkal tudnak főzni, mint simán csak tűzön.

A búcsúfoglalkozáson pedig szeretnénk kivinni a gyerekeket az óceánpartra. (kb. 30 kilométer innen). Itt az összes elem megtalálható lenne, és egy hatalmas élmény lenne számukra. (A legtöbb helyi gyerek és felnőtt nem jut el életében partra, hogy fürödjön az óceánban, pedig még látni is innen.) Egyelőre próbálunk lehetőséget találni a finanszírozásra, mert saját zsebből sajnos 30-40e forintot nem tudunk kifizetni 25 gyerek utazására. 

Ha bárki úgy érzi, hogy szívesen segítene, akkor írjon nekem! (b.tompai@gmail.com)

Az árvaházas foglalkozások mellett mindhárman belekezdtünk egy saját projektbe is.

Robert (jazz zenész) szeretne egy jótékonysági koncertet szervezni Észtországban, ahol afrikai (kameruni) hangszereket használnának, és helyi ruhában lépnének fel. Egyelőre még nem fogott bele komolyabban a szervezésbe, így valószínűleg a következő évre fog csúszni.

Észtül tudóknak a blogja: www.kamerun.vulkanodesign.com

Katha egy „Fenntartható táska” projektet indított. Nagy vonalakban arról van szó, hogy helyi afrikai mintás anyagból egy helyi szabóval készíttet kézzel gyártott szatyrokat, amiket az árvaházi gyerekek segítségével tervezett meg.  Akit érdekel bővebben a dolog, annak csatolom a német verziót.

ITT

Ha pedig valaki úgy érzi, hogy szeretne egy ilyen táskát, az jelentkezzen nálam! Adományozásos úton működik, szóval nincs fix ára.

Blogján is lehet találni érdekességeket: www.kathacameroon.wordpress.com

Az én projektem lényege az, hogy kameruni árvák leveleznének magyarországi egykorú gyerekekkel, és ezen keresztül mindkét fél hozzájutna valami új tudáshoz, ami segítheti őket a későbbiekben. Ha valakit érdekel, akkor ezt is elolvashatja bővebben.

ITT

(Néhány kép felkavaró lehet!)

Reggel a többiek elmentek újra strandolni. Nekem más terveim voltak. Kicsit pihentem a fotelban és vártam, hogy az eső továbbálljon. Alapvetően ez egy veszett ügy, de a szerencse mellettem állt. Pont leértem egy helyi kávézóba, amikor elkezdett csöpögni. Rendeltem egy tejeskávét, mellé pedig egy jó darab baguettet.  Szürcsölgetem a kávét, majszolom a kenyeret, és fel se tűnik, hogy 3000 kilométerre vagyok otthonról egy 4000 méteres hegy lábánál csupa idegen fekete emberrel körülvéve, akiknek a beszélgetéséből csak nehezen értek meg akár pár szót is. Kiabálnak, beszélgetnek, töltögetik a helyi tippmixet, a pultban serceg a helyi spagettis omlett, az utcán pedig tehéncsorda araszol a türelmetlen taxisok előtt, időnként meglepetéscsomagot hagyva a gyanútlan gyalogosoknak.  Egy teljesen átlagos delelőt. A kávé jó és a kenyér is csúszik. Tizenkettőkor már ideje volt. Összesen 150 forintot fizetek.

Tovább indulok. A városra lassan köd ereszkedik. Hova máshova, mint a piacra? Általában ott pezseg az élet, de ma nincs vásárnap. A legtöbb bódé üresen áll, csak a torzsarusok vannak kint. Meg persze a hentes. Először sikerült megnéznem, mert általában Katha messziről el akarja kerülni. Bizonyos értelemben érthető. Kedvesen bemutattak az árukat, és az elkészítési módjukat. Pl. Marha lábszárból és patából csípős levest csinálnak, a bőrből pedig valami helyi különlegességet. Végül eligazítottak a vágóhíd felé. Mar indulnék is, amikor megnyitják az égi csapokat.  Pihenő. Egy kicsi édesség az útra. Hasonló a csörgefánkhoz. 

Lefele a dombról a vágóhídhoz. Az épületet megtaláltam, de a történésről lecsúsztam. Talán egyszer sikerül hétkor felkelnem, hogy tanúja legyek a helyi állatvédelmi szabályok betartásának. Már ha létezik ilyesmi.

(Gyerekek friss marhabőrt darabolnak és válogatnak.)

(Augusztus elején, majd szeptember végén. Halad az építkezés)

Vissza a dombra es irány piac, újra. Eszembe jutott, hogy hétfőn anyagot vásárolok, gondoltam benézek a méteráru boltba egy utolsó keresgélésre. Szerencsére megvannak a kiválasztott darabok. Gyors nézelődés helyett 45 percet voltam bent, mert nem bírtam félbehagyni a focimeccset a tvben. Persze ehhez az is hozzájárult, hogy közben kellemesen elbeszélgettünk az eladóval. (Mennyire jó kis demokrácia az ahol 30 éve ugyanaz a miniszterelnök.) Kifele menet latom, hogy szikrázó napsütés vár. Újra nekivágok a dombnak egy másik úton. Cél Molyko, downtown. A helyi minaretből is muzsika kíséri az utam. (Nem csak keresztények vannak?)

Utamba esett egy templom is, gondoltam benézek. Jó ötlet volt. Érdekes érzés, hogy egy az otthon érzetét egy templom meglátogatása adja leginkább vissza. Valahogy ez volt a legközelebb az európai kultúrához. Ezek után érthető, hogy katolikus volt. Picit lepihentem a padokon, és élveztem az "otthon" örömét. Egy tizenéves lány riasztott fel az elmélkedésből. Érdeklődve odajött, hogy mi járatban vagyok, és hogy tetszik a templom. Pár percig beszélgettünk az itteni egyházakról, - hogy mennyire különbözőek - aztán mindketten mentünk a magunk útjára.

Hosszú az út lefele. Hosszabb, mint gondoltam a taxizások során. Jó két órába telt míg leértem. Úgy egy óra sétálás után megáll mellettem egy taxi, és két fehér száll ki belőle. (Ejj, hogy mindenhol ott vannak!) Persze németek. Ráadásul ugyanattól a szervezettől, mint mi. Vasárnap esténként póker partikat szerveznek. Talán megéri csatlakozni egyszer.

Éhesen és szomjasan, de megérkeztem egy étterembe. A kiszolgálás es a textúrák megfelelőek, az ár kicsit magas. Mar csak a kóstolás van hatra. Van itt egy mondás:

"Nincs rossz ízű étel, csak kevés Maggi.

Ha pedig tényleg rossz, akkor tegyél rá még több Maggit. "

Amúgy finom volt. Érdekes, hogy mennyire helyinek érzem magam. Mar én is fogpiszkálóval járok a számban ebed után.

Ki a kéz, taxiba be, és jó par óra után újra itthon. Persze egy kis kekszet még vettem.

Újra Limbe

Időjárással nem törődve, teljes meggyőződéssel arról, hogy most szerencsénk lesz, újra megpróbálkoztunk Limbével, fürdőzéssel az óceánban. Már előző nap egyeztettünk egy taxisofőrrel, hogy a bejárattól egészen a strandig visz minket, ott pedig délutánig vár velünk, majd házig hoz.

Persze nem sikerült. Kiderült, hogy a papírjai nincsenek rendben, így a fuvar nem fog összejönni. Gyorsan összekaptuk magunk, és elindultunk a városba, hogy kerítsünk egy másik taxit, de sajnos a legtöbben nem mennek arrafelé. Végül a kedvenc kocsmárosunk segítségével találtunk egy sofőrt, akivel pár perc alkudozás után közös nevezőre jutottunk. Be a kocsiba hatan, és irány Limbe.

Megkértük, hogy a hátsó rövidebb úton a bozótok alatt menjünk, mert arrafelé ilyen kilátással találkozik az ember. Hosszú kilométereken keresztül, ameddig a szem ellát, feketetea-ültetvények formálják a tájat.

Másfél óra kocsikázás után megérkeztünk. Zuhogó eső. De már nem számított. Irány az óceán, ugrás a méteres hullámokban, és mint a kisgyerekek ficánkoltunk órákon keresztül.

Játszanak a gyerekek

Első rendes zuhany másfél hónap után

Hétköznapok

Másfél hónap és néhány nehézség után lassan beáll a napi rutin, megszokottá válik az élet az őserdő közepén. Lassan már nem érzem, hogy megterhelő lenne az ittlét. (Kezdek attól félni, hogy annyira hozzászokom az élethez itt, hogy furcsa lesz újra otthon.)

Élvezzük a legendás vendégszeretetet.

Kezdetben majdnem minden nap egy helyi kis étteremben ettünk Simonnál, de mióta a két német srác megjött a legtöbb este azzal telik, hogy főzünk ötünknek (vagy hetünknek, ha a két önkéntes lány is jön) valami egyszerű húsmentes vacsorát (az itteni hentes látványát inkább jobb elkerülni). A menü általában rizs, kuszkusz, yam, cocoyam, édesburgonya vagy tészta sok hagymával, fokhagymával, répával, vagy egyéb zöldségekkel, megfűszerezve pálmaolajjal, ultraerős paprikával es curryvel.

Egy hét általában úgy néz ki, hogy hétfőn-kedden-szerdán, ha kedvünk tartja bemegyünk az irodába, vagy itthon maradunk, és innen dolgozunk – tervezzük a programokat a gyerekekkel, projekteket készítünk, blogot írunk vagy csak Heroes 3-at játszom. Csütörtökön és pénteken megyünk a két árvaházba délután, amihez reggel állítjuk össze a végleges kellékeket. Szombaton, ha sikerül valamit terveznünk, akkor általában programozunk valamit, ha nem akkor pedig mosásnap.

Vasárnap pedig természetesen templom. A héten egy új helyen voltunk, de sajnos csalódás volt. Csupán három óra volt, ének nem volt szép és majdnem egy óra azzal telt, hogy pénzt kértek a jelenlévőktől. Visszataszító. A rossz az egészben, hogy a szegény emberek a helyi viszonylatokhoz képest rengeteg pénzt befizetnek minden héten. Sajnos a legtöbb templom itt erről szól.

Gyerekek – programok

Ahogy feljebb is írtam, a hét első felében tervezzük meg, és csütörtök-péntek délután megyünk az árvaházakba. Négy elem köré építettük fel a programunk, és mindegyikkel két alkalommal foglalkozunk, ezen kívül egy bemutatkozó és egy búcsú órát is tartunk. Így egy tíz hetes program fog a végére kikerekedni.  Az összes játékot egy könyvbe foglaljuk. Egy részlet belőle: (átnézve még nem volt)

Game – Air pollution

Needed: bubble makers, source of music

Time: 10 minutes

Try to play this game in a good weather, so you can go outside.

Tell them, this time they will be the soldiers of the air, and the task for them is to catch the polluting parts of the air, the bubbles. Pick three or four of them, (or you can do it by yourself) and ask them to make bubbles. The others - if the music is on - have to catch the bubbles, if it stops, they can only watch them flowing in the air. After a short time let the others try the bubble makers to.

After the game, you can sit down with the children and ask them what they can do on their personal level against air pollution.

Harmadik alkalommal a levegővel foglalkoztunk. Nagy részét a zene köré építettük fel, és a végén volt szó egy rövid játékon keresztül a légszennyezésről. (Feljebb a leírása)

A következő héten a buborékos játék sikerén felbuzdulva készítettünk a gyerekekkel óriás-buborékfújókat, ami szerencsére mindenkit lenyűgözött. Persze mindig van egy struktúrája az óráknak, és próbálunk valahogy belecsempészni egy kis tanítást a környezettudatosságról.

Előző héten is a víz volt még a téma. Az elején egy borítékos játékkal kezdtünk, amin keresztül megtudhattak néhány érdekes információt a vízről, majd egy sorversennyel folytattuk, ahol két csapatban kellett vizet gyűjteni a kezükkel egy kicsi vödörbe. A végén pedig megint óriás buborékokkal ütöttük el az időt.

Game – Envelopes  

Things needed: A4 papers, pens, source of music

Time: 20 minutes

You have to prepare some envelops at home. First you make a big envelope, then a smaller one which fits in the first one. Continue until you can’t fit more envelope in the last one. Write a question on every envelope except the first and the last. Put a heart in the smalest one – it will worth 1 point.

Questions can be:

• How long can you live without water?
• What is the percentage of water of the human body/surface of Earth?
• What is the percentage of the drinkable water on Earth?
• How can the water-pollution effect the human body and the nature?
• Explain the water-cycle!

Stand in a circle with the kids, start to play the music and the envelope has to go hand by hand. When the music stops the one with the envelope can open it and take out the next one with the question. It’s his/her turn to answer it. If it’s too hard for him/her somebody other can do it. One good answer is 1 point. Play it until somebody gets the heart at the end.

Szerencsére azt érezni a gyerekeken, hogy nyitottak a témákra, és általában érdekli őket, amit szeretnénk átadni. Természetesen vannak, akik fogékonyabbak és vannak, akik annyira nem, de nekik remélhetőleg eleget nyújt az a két óra játék.